A kétélűek is lehetnek csodálatosak
A hüllők mellett az az állatcsoport, amelynek tagjait az emberek gyakran
sorolják a "nemszeretem" kategóriába. Hazánkban a kétéltűeket a
foltos szalamandra, három gőtefaj és a békák képviselik. Valamennyien védettek,
és ma még gyakorinak mondhatók, de állományaikat sok helyen az élőhelyek és
főleg a petézőhelyek pusztítása veszélyezteti. Pedig
valamennyien hasznos állatok, és afféle indikátor szerepet is játszanak. Ahol
elmarad a tavaszi békakoncert, olyan változások történtek a környezetben,
amelyekre nekünk is oda kell figyelnünk.A gerincesek törzsében a
szárazföldi életmódra való áttérést sikeresen a kétéltűek valósították meg. A
kétéltűek a bojtosúszós halak ősi képviselőiből elsőként kialakult szárazföldi
gerincesek. A kétéltűek osztályának első képviselői kb. 350 millió éve, az óidő
devon időszakában jelentek meg. A legismertebb ma élő kétéltűek a békák.
A kifejlett kétéltűek a levegőből tüdővel lélegeznek. A két tüdőfélbe a garatból induló gégén át jut a levegő. A tüdő páros, sima vagy redős falú zsák. A redők a gázcserére szolgáló felületet, vagyis a légzőfelszínt növelik. Nagyobb fe lületen a gázcsere gyorsabban és hatékonyabban játszódhat le. A légzőfelszínt dús érhálózat szövi át, ez is fokozza a gázcserét. A tüdő légzőfelszíne azonban nem elég nagy a szervezet számára szükséges gázcsere lebonyolításához. A kétéltűek légzésében ezért fontos szerepe van a bőrnek is, amelynek igen gazdag az érhálózata. A bőrlégzés feltétele, hogy a kültakaró nedves, nyálkás legyen, hiszen csak így juthatnak át rajta a légzési gázok.
A kétéltűek vízben élő lárvái kopoltyúval lélegeznek.
A kifejlett kétéltűeknek két pár lábuk van, ez alkalmas a szárazföldön való mozgásra. Végtagjaik szerkezetére az úgynevezett ötujjú végtagtípus jellemző. Mivel a magasabb rendű gerincesek az ősi kétéltűekből fejlődtek ki, ez az alapszabás a többi szárazföldi gerinces állatra is jellemző. Egyes állatcsoportoknál azonban az eltérő életmód miatt az alapszabáshoz képest gyakoriak a módosulások.
A szabályos ötujjú végtag függesztőöve három csontból áll. A mellső végtagban a felkar, a hátsó végtagban pedig a comb váza 1-1 csont. Az alkarban, illetve a lábszárban 2-2 csont található. A kéz, illetve a lábfej vázát a kéztő- és a lábtőcsontok, a kézközép- és a lábközépcsontok, valamint az ujjpercek adják
A kétéltűek ősei vízi állatok, valószínűleg ősi bojtosúszós halak lehettek. A szárazföldön a kiszáradás veszélye fenyegeti az állatokat. A túlzott párologtatás elleni védekezést szolgálja, hogy a kétéltűek bőrének többrétegű hámszövete gyengén elszarusodik, vagyis külső felületét vékony szaruréteg borítja. A vékony szaruréteg még nem akadályozza jelentősen a bőrlégzést. Ugyancsak a kiszáradást nehezíti a bőrfelszínt borító nyálkabevonat. A kétéltűek bőre a nyálkatermelő mirigyeken kívül méregmirigyeket tartalmaz, amelyek váladéka a fertőzésektől és a ragadozók ellen védi az állatot.
Az ősi halakból kialakult kétéltűekben a tüdővel történő légzés megjelenése a keringési rendszer alapvető változását vonta maga után. A kétéltűek szíve háromüregű, két pitvarból és egy kamrából áll. A test felől érkező, szén-dioxidban dús vér a szív jobb pitvarába jut, majd innen a kamrába. Ugyanekkor a tüdőből érkező oxigéndús vér a bal pitvaron keresztül szintén a kamrába ömlik. Így tehát a kamrában a kétféle vér kissé keveredik. Az izmos kamrából a vér egy része a tüdő felé vezető artériákba áramlik, a másik része pedig a test többi része felé vezető artériákba kerül. A szív kamrájában zsebecskék vannak, amelyek megakadályozzák a vér teljes keveredését. A tüdő felé szén-dioxidban gazdagabb, a test felé oxigénben dúsabb vér áramlik. A keringési rendszer két vérkörös. A nagy vérkör a szív és a test között a szövetek oxigénellátását szolgálja. A kis vérkör a szív és a tüdő között az oxigén felvételét és a szén-dioxid leadását biztosítja.
A kétéltű állatok ragadozók. A halakhoz hasonlóan ránőtt fogaik vannak, amelyek a zsákmány megragadására szolgálnak, rágásra nem alkalmasak. Megjelenik náluk az izmos, mozgékony nyelv, amely a táplálékszerzés fontos eszköze. A békák ragadós nyállal borított nyelvüket kilökve kapják el rovarzsákmányukat. A kétéltűeknek kloákájuk van.
A kétéltűek többsége külső megtermékenyítésű. Egyik legismertebb tulajdonságuk, hogy átalakulással fejlődnek, lárváik vízi állatok. A lárvák testfelépítése sokban emlékeztet a halakra. Lábuk nincs, farokúszójuk segítségével jól úsznak. Kopoltyúval lélegeznek. Fejlődésük során fokozatosan alakulnak át szárazföldi állattá. Kialakulnak lábaik és tüdejük, kopoltyújuk pedig visszafejlődik. A békák lárváját ebihalnak nevezik
Egy aranyos békákról szóló gyerekdal, ha gondolod kukkantsd meg!
A kétéltűek is lehetnek gyönyörűek!